2018. október 26., péntek

A felújított iskolánk átadóján

Sok-sok próba után nagyon szuperül sikerült megnyitnotok az ünnepséget! Gratulálok!
 Főpróba az aulában - visszhangoztatok :)

 Ludasim, pajtásim - hol a citerkátok? 

Koncentráltunk, majd helyeket cseréltünk :)

 Finálé - mi is kaptunk a szalagból 

"Érik a szőlő"

Zsűri előtt szerepeltek a Kispacsirták citerásai és az első osztály leendő citerásai. Apró segítséggel minden kis csoport önállóan készült fel egy-egy népdallal. Öröm volt nézni, hallgatni, milyen izgalommal készül a csapat. Bár voltak hibák és hiányosságok, a zsűri kiváló és dicséretes oklevelek mellett, ajándékokkal is meglepte a versenyzőket. Az értékelők ki mások is lehettek volna, mint Pista bácsi, aki profi citerás, Erzsike néni, aki éneket tanított éveken át és Mariann néni, aki titokban profin énekel. Kicsit hosszasan döntöttek, de mi addig vígan daloltunk és pengettünk. Ügyesek voltatok!
Képek itt is: https://photos.google.com/share/AF1QipPTz0B1ygj6vee8JgJytd4wq5h7Rl9ww6QCdItBSVTvtEEkZMKfqQ4oBRp0rfN_kg?key=RzZLTjRYQmZSRkVNb1JKNWdFZWtoa0dhU0lTdEJn


2018. október 9., kedd

Apró, de nagy örömök

Teli van az ősz ilyen-olyan meglepetésekkel, köztük ez a kis támogatás, melyet a negyedikes citerásaink osztályfőnökétől Zsuzsika nénitől kaptunk. Köszönjük neki, hogy gondolt ránk és vidáman szaggathatjuk az osztályban a húrokat!!!
12-es ez és 12 db az - véletlen egyezőség

Kemence napon pengettünk 2018. ősz

Felkészülünk

Felkészültünk

Pista bácsi babgulyását falatozzuk a kemencés lángos előtt

A kukoricatábla hírös citerásai

Berni és Viki 4.o. - éppen tv felvétel készül :)

2018. augusztus 23., csütörtök

Citeratábor Kisiratoson


Ezen a nyáron Réka és Dorina vett részt a nyári táborban, ahol nagy szorgalommal igyekeztek becsatlakozni a csoport munkájába. Köszönjük Klárinak a felkészítést!
Nagyon ügyesek voltatok!!!
Dudás Klári csoportja

2018. június 17., vasárnap

Országos szlovák énekversenyen 2018.

Az idei versenyen Dorina kapott Kiváló minősítést egyéni ének és citerajátékáért. Ezzel teljesítette a 2017. évi MATEHETSZ ösztöndíjban vállalt feladatait, melyből a gyakorlásra egy gyönyörű mesterciterája lett. Gratulálunk!!! Ügyes vagy! :)

2018. május 14., hétfő

Örménykúti Falunap 2018.

Elfoglaltuk a falu színpadát és ugrálóvárát :)
A győztes csapat

A jövő győztesei

Őket most éppen figyelem

Spievanky 2018. május 10. Kardos

Ki tudja már hányszor, talán 8x jutottunk be citerás éveim alatt a szlovák ének és szavalóversenyre. Ebben az az évben Veletek, mert Ti is nagyon ügyesen pengettek!!! Ez az év rendkívülinek mondható, mert most először Dorina egyénileg citerázott és tovább is jutott az országos versenyre. Másik örömöm, hogy Elizabet, aki alig 8 hónapos citera és szlovák tudásával kiválóan citerázott a versenyen Flórival párban, akivel sokat-sokat  gyakoroltak együtt. Ők most még nem jutottak tovább, de ki tudja mit hoz a jövő :)

A Kispacsirták 10 fős csapata Dabason versenyezhet tovább

2018. április 1., vasárnap

V. Klubrendezvény

Tehetséggondozó pályázat keretében lett lehetőségünk citeraképzések szervezésére, melynek örültek a leendő Kispacsirtáink és Én magam is :) Nagyon lelkesek voltatok a táncoktatónkkal együtt, aki pár éve még a Kispacsirták citerása lehetett. Köszönöm mindenkinek az aktív részvételt!
A kzdőciterások ügyeskednek

 Egy kis lazító néptánc Evelinnel

2018. január 22., hétfő

Magyar Kultúra Lovagja


A magyar kultúra napja alkalmából, táboraink jól ismert citeratanára Feri bácsi, „A népzenei hagyományok népszerűsítéséért” a Magyar Kultúra Lovagja címet kapta. Gratulálunk neki!!!


2017. december 18., hétfő

Mezőtúri népzenei minősítő 2017.

Itt láthatók a felvételek a versenyről: Dorina a 2. és a Kispacsirták a 4. fellépők.


2017. december 17., vasárnap

I. KÓTA népzenei minősítőn Mezőtúron


2017. december 9-én került megrendezésre a Mezőtúri Szivárvány Népzenei Egyesület által szervezett Gyermek és Ifjúsági Citerazenekarok 19. Túri Találkozója, melyen térségi DICSÉRETES minősítést szereztek a Kispacsirták csoportosan és Dorina egyénileg is. Szép volt lányok!!!

Vidám ráhangolódás

A legelső egyéni szereplés a MATEHETSZ ösztöndíj pályázaton nyert mesterciterával, 
mely Komróczki Gyula citerakészítő munkája. 

 A megérdemelt nagy öröm

2017. november 2., csütörtök

2017. október 12., csütörtök

Idősek napján

 Mosdódaloltunk az időseknek is

2017. október 9., hétfő

Mosdódaloltunk az RTL klub kameráinak

Lezárult a mosdófelújítási pályázat, melynek első lépcsője a citerakísérettel aláfestett képes film beküldése volt. Bejutottunk, sokan szavaztatok, amit köszönünk szépen, és 4. helyezettek lettünk. Kész az új mosdónk :)
Az átadón az RTL klub riportereivel - felismered őket? 

Kemencés" napoztunk"

Nem volt ez napozás, hiszen kellemes volt melengetni a hátunkat a kemence forró oldalán, miközben kóstolgattuk a finom falatokat. A belépő egy kis szlovák műsor volt :)

A harmadikos csapat

Szintén ők mint nyuszik :)

2017. augusztus 27., vasárnap

Kisiratosi népzenei tábor 2017.

Iskolánkból Komáromi Réka vehetett részt a határon túli citeratáborban, ahol a nyár legforróbb hetében, az éjjel nappali citerázás mellett, végre kedvére sátorozhatott. :)

 Dudás Klári csoportjában Réka

 Kezdő csoportommal - mind nagyon lelkesen


Tájházi délután Örménykúton

A nyár közepén szlovák összejövetelen találkozhattam pár citerás diákommal, ahol kedvünkre, szabadon pengethettünk az udvar hűvösében.
Citerázás Flórival

2017. június 27., kedd

VII. Kúti tábor

Kellemes citerázással, egy itt alvással, kézműveskedéssel, bográcsozással, rollerezéssel, telefon és tablettezéssel, kidobózással telt el az idei táborunk négy napja.
Fő a paprikáskrumpli

Jégkrém meglepetés

2017. május 25., csütörtök

Irány Dabas!

 A gyereknapi főpróba után, ma bejutottunk az országos versenyre!
A dabasi országos verseny résztvevői

2017. május 21., vasárnap

A Kispacsirták kis pacsirtái

Az idei gyereknap haladó csoportja mellett, bemutatkoztak a 13 főből álló 1-3. osztályos kis citerások is. Dunántúli dalokat énekeltek és citeráztak nagy-nagy lelkesedéssel, ügyesen. A haladók elhangzott szlovák dalcsokra egyben a jövő heti csütörtök szlovák énekverseny főpróbája lett. A negyedikes citerkászok kimaradtak-e napon, de mindenki megérdemelt jutalomként, izgatottan várja a VII. Kúti tábort.
 A lelkes kezdők csapata!

2017. május 5., péntek

Télies majális

Az idei évben elég komorra sikerült az örménykúti fellépésünk, de szerencsére kesztyűre nem lett szükségünk. Ügyesen elpengettük a tavaszt váró nótáinkat rózsaszín és fekete "viseletben".
Az ötödikes haladó citerások

A negyedikes középhaladó citerások


2017. március 4., szombat

Az örménykúti Tájházban

Kellemes délutánt töltöttünk a héten a Kúti táborok színhelyén, ahol felidéztük nyári élményeinket és citeráztunk egyet a megyei szlovák vendégeknek. A lovaglás és kutyázás mellett egy kis matekozás is belefért. Nagyon várjuk már a nyarat!
A legügyesebb citerkászok

 Ötödikes nagylányokkal

2017. január 26., csütörtök

Szavazzunk!

Kedves Látogató!
Kérünk, hogy szavazz a Csabacsűdi Trefort Á. Általános  Iskola  videójára az alábbi linkkel, melyet citerásaink és az 5. osztályosok adnak elő: http://www.domestos.hu/iskolai-program/iskola/csabacsudi-trefort-agoston-altalanos-iskola/?fb_action_ids=1298054460256508&fb_action_types=og.likes
 Köszönjük! Köszönjük! Köszönjük!

2016. december 3., szombat

2016. november 28., hétfő

Szlovák őszi rendezvényen a legkisebbekkel

Egy kis megázást követően, büszkén citeráztuk a befordulós kezdődalunkat, mellyel sikerült megörvendeztetni nézőinket. 
Nagyon érdeklődőek és ügyesek a kislányok. 

2016. október 16., vasárnap

Szlovák népzenei minősítő 2016.

"Ha citera pendül III."
Arany - Arany - Arany - Arany, ők az aranyciterás csapat: Dorina, Laura, Nóri, Réka az ötödik osztályból. Szép volt lányok! Pár ballépést figyelmen kívül hagyva, megcsináltuk!!! Hihetetlen, de íme a bizonyíték:

2016. szeptember 25., vasárnap

Kukorica Nap Csabacsűd 2016.

Ügyesek voltunk :)

Úton a színpadra

2016. szeptember 15., csütörtök

A tanév első citerás léptei a kemence felé

Nagy lendülettel vágtunk neki az őszi rendezvényáradatnak. A 4. és a 6. osztályos citerásokat az osztálytársak éneke erősített a szlovák rendezvényen. Örülök, hogy szorgalmasan és szeretettel készültetek a fellépésre! Jó volt ismét együtt lenni. Ügyesek vagytok!



Ajándék

Szeretném veletek megosztani e szívhez szóló, váratlan meglepetést, melyet a minap kaptam a legkezdőbb citerásom egyikétől. Írnom sem kell, hogy a kicsik nagyon-nagyon ügyesek és lelkesek, így örömmel citerázzuk át az óraközi szüneteket az udvaron.

 Köszönöm itt is Viki! 

2016. augusztus 17., szerda

Nyári citeratáboraink 2016.

Az idei nyáron két "Kúti" táborunk volt, immáron az V. és a VI. :) A júniusi ottalvós napok sok-sok citerázással és kellemes estékkel teltek. A júliusi pörgős citera és kézműves órák után jó volt hazatérni a nyári forróságból. Megünnepeltük az 5 éves születésnapunkat egy tortával. Sok ismerős jött el velünk ünnepelni. Tyű! Ez jó érzés volt. Cikkek olvashatók a Newjság és az iskola honlapján.
Jövő nyárra is szervezünk némi kis citeranapokat! Hamarosan találkozunk a szakkörön minden citerázni akaró citerkásszal, no és sok-sok új dallal!
http://videotar.szarvasnet.hu/minimalism/play.php?video_id=2657

Az "V. Kúti tábor" zárása

2016. június 11., szombat

Dabas, országos verseny 2016.

Voltak küzdelmeink a szakköri foglalkozásokon, de az idei évben is kiváló minősítésben részesült haladó csoportunk a szlovák énekversenyen. Szép volt lányok!!!